Pink Dust blog

Magazinajánló, Wellness – hogyan találkozott nálam a minőségi tartalom a sport szeretetével

Évek óta nem tudtam rávenni magamat, hogy sportoljak. Ismerős?

Korábban azért eljártam biciklizni, táncórákra, olykor futni, többször kirándulni. Igaz, nem erősítettem a bringával munkába járók táborát, sem a munkába futókét… De erőlködtem, valamilyen formában mindig mozogtam, ha így jobban belegondolok. Az elmúlt három évem ezzel szemben a nagy semmivel telt el sport terén. Igaz, olykor tornáztam otthon, de nem volt bennem semmilyen motiváció arra, hogy mozogjak, hogy valami rendes sportot űzzek. Úgy alakult tavaly télen, hogy megtanultam jégkorizni. Aztán síelni. Majd rendszeresen eljártunk a jégpályára, és végre szüntelen mosollyal róttam a köröket, megint örömet okozott valamilyen sport, ami gyakorlatilag a táncórák óta nem történt meg velem. Miért hagytam abba a táncot? Túlzásba vittem, ugyan nem sérültem le, de nagy megterhelésnek tettem ki a szervezetemet, és rágás nélkül kiköpte. Talán ott romlott meg a viszonyom a sporttal – egy időre.

ballerina-542787_1280

Most, hogy elmúlt a tél, elkezdett zavarni a gondolat, hogy vége a jégkoris hétvégéknek, kell valami helyette! Mennyire logikus, hogy elkezdtem újra megtanulni a gyerekkorom óta elfelejtett görkorizást! 🙂

Hogy kapcsolódik ehhez a Wellness magazin?
A sporttalan évek alatt “megmagyaráztam” magamnak, hogy engem sosem érdekeltek a sportok, én nem vagyok sportos típus. Frászt nem! Hogy lehet, hogy ennyire megfeledkeztem róla, milyen is vagyok valójában? Nem meglepő, hogy mozgással kapcsolatos magazinokat sem vettem kézbe, gondoltam, biztos az sem érdekelne.
Most falom a 4. Wellness lapszámomat, és rájöttem, hogy valami “átkattant” a fejemben. Tudom, hogy ez nem az a lelkesedés, amit az első nehézség letör, hanem visszatértem a sportos énemhez. Ehhez pedig gyorsan társult az is, hogy a témában fellelhető színvonalas tartalmakat örömmel fogyasztom. Az újszerű recept ötleteket kivágom és belekerül a gyűjteménybe, az egyes sportágakról szóló anyagokat alaposan áttanulmányozom. Úgy vagyok vele, ha már esélyt adtam a síelésnek (külön történetet érdemelne a szánalmas nyavikolásom, amit műveltem, mire elkezdtem végre élvezni a dolgot 😀 ) és a búvárkodásnak is (kösz nem), akkor esélyt kell adnom minden másnak is – legalább a tájékozódás szintjén. Amellett, hogy jó tippeket kapok az egészséges, otthon elkészíthető fogásokhoz és mindenféle sportról találok érdekes cikkeket, megerősítést is kapok a szerkesztőktől a lapon keresztül, hogy veled vagyunk, segítünk, ne add fel. Ne süppedj bele többször az unalmas, sportmentes életbe. Szóval, köszönöm az értékes tartalmat és a biztatást.

Kedvenc Wellness lapszámaim

2014_Wellness_1

Télen nagyon jó volt a síelésről és egyéb téli sportokról olvasni benne

 

2014_Wellness_9

Tele van jóga tippekkel és tudnivalókkal, ami most jól jön!

 

2015_Wellness_1

Változatos és érdekes cikkek életmód témában+szuper receptek! Ez a legnagyobb kedvencem 🙂

 

2015_Wellness_2

Futás? Hmm, elolvasom és elgondolkozom rajta, hogy kipróbáljam újra.

A Wellness magazint újságárusoknál és előfizetés formájában tudjátok beszerezni.

 Facebook oldaluk itt

Az igazi társad keresed? Randivonal!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!