Pink Dust blog

Itt járt Britt-Marie, és én sosem feledem | Fredrik Backman könyvajánló

Az újrakezdés olyan, mint a takarítás. Csak elkezdeni nehéz, utána meg nem győzzük abbahagyni. Mert eredményes – az eredmény pedig maga a változás. Erre a következtetésre jutottam a könyv elolvasásakor, igaz, ez csak egy azon gondolatok közül, melyekre rátaláltam a svéd regény által. Megszólítja ugyanis a történet azt is, aki éppen stabil élethelyzetben van. Megdolgoztatja az elmét és a lelket: vajon én mit tennék?

A könyv eredeti bemutató szövegét kicsit átalakítottam, hogy teljesen spoilermentes legyen. Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. A cselekmény kezdetekor mégis ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy “hallatlanul koszos”, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget.
Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei. 

Nem szoktam utánaolvasni a könyveknek, amikről ajánlót készülök írni, mert egész másképp olvasom ilyenkor, mint amikor csak egyszerűen a kezembe akad. Furcsa, mert valahogy jobban elmélyülök, belefeledkezem, ugyanakkor éberebben is figyelek a történetre. Kiragadható momentumok, karakterek, mélyről feltörő érzések – ezek a munícióim. Éppen ezért a többi blogger ajánlóját sem olvastam még. De amint feltöltöttem a sajátomat, el fogom olvasni azokat is. Volt olyan, hogy még a fülszöveget sem olvastam el, hogy ne befolyásoljon semmi. Te viszont biztos azért vagy itt, és olvasod ezt az ajánlót, mert szeretnéd spoilermentesen megtudni, érdemes –e leemelni a polcról vagy megrendelni a netről ezt a könyvet.

Itt járt Britt-Marie, és én sosem feledem | Fredrik Backman könyvajánló Pink Dust blog
Fredrik Backmantól már volt szerencsém Az ember, akit Ovénak hívnak című könyvhöz, ami annyira tetszett, hogy várhatóan kölcsön sem fogom adni senkinek, nehogy baj legyen. 🙂 Vicces, hogy mostanában főleg svéd és magyar szerzők írásait olvastam, de ha egyszer bejött! A svédek egyébként nagyon furcsák szerintem, és az Itt járt Britt-Marie is – ahogy Az ember, akit Ovénak hívnak és a Jogtalan elbirtoklás (Lena Andersson) is – jól leírja azt a ködös, kissé nyomasztó, mégis nyugodt és szabad érzést, ami az országukban engem mindig hatalmába kerít. Hozzáteszem, egy hétnél tovább nem szoktam elviselni, mert szükségem van sok napsütésre, és az emberek, autók, épületek és gondolatok között is a kisebb távolságokat kedvelem.
 

Mi tetszett a könyvben?

Az újrakezdés meglepően sallangmentes megközelítése.

A főhős rendkívül különc, a valóságtól mégsem elrugaszkodott karaktere.

A borító szerintem furcsa első ránézésre, de ahogy olvastam a történetet, kitisztult a kép, és úgy gondolom, hogy a svéd kiadás borítójánál is jobban megfogja a könyv néhány fontos momentumát.

A svéd életérzés és az arcok, akikkel ott találkozol – jellegzetes társadalomrajz.

A kezdetben idegesítő, visszatérő szófordulatok és mondatok pár oldal után beépülnek a történetbe, és jelentőséget kapnak. Például, hogy a svédek szava járása a “jag visst”, és ehhez hasonló van a magyar fordításban is, amitől az elején majdnem meggárgyultam.

Az érzelmességet, az emberi gyengeséget nem csöpögős módon tálalja, sokkal inkább választ kreatív eszközöket hozzá.

A karakterek szerethetőségének lassú felvezetése, az egyre szorosabbá váló emberi kapcsolatok megjelenítésének óvatos módja is megfogott.


Itt járt Britt-Marie, és én sosem feledem | Fredrik Backman könyvajánló Pink Dust blog

Mi nem tetszett a könyvben?
Egyetlen negatívumot tudok felhozni ellene, mivel vesszőparipám, hogy ne legyen túl sok káromkodás a könyvekben. A karakterek, akik művelik ezt a rossz szokást, viszont annyira elrabolják a figyelmemet, hogy még jobban meg akarom őket ismerni, akár több tucat nyomdafestéket nem tűrő szó árán.


Itt járt Britt-Marie, Fredrik Backman, Animus Kiadó, 2016 - Pink Dust blog

Szeretnéd elolvasni Backman regényét? Ide kattintva tudod megrendelni.

A könyvért köszönetet mondok az Animus kiadónak.

Az igazi társad keresed? Randivonal!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!