Pink Dust blog

Bloggerek szívhez szóló üzenetei a nőiességről | Inspiráció

Kívül-belül gyönyörű nők, barátnők, (leendő) anyák. Öröm tölt el, hogy (akár csak így, online) részei az életemnek. Fogadd szeretettel, kedves Olvasó, blogger társaim gondolatait és szívből szóló tanácsaikat a női lét megéléséről.  Attól érzem magam jól, nőként, ha reggel a párom rám néz és a szeme mindent elárul, hogy ő úgy, akkor, ott, smink nélkül szépnek… Tovább »

Köszönöm a Liebster díjat! | Hosszú, személyes bejegyzés

Ez elmúlt héten több blogger társam is megtisztelt azzal, hogy Liebster díjra jelölt. Nehezen tudom szavakba önteni az örömöt, amit érzek. Ez a kezdő bloggereknek kitalált játék szépen összekovácsolja a társaságot, és közben meg vicces, hogy emlékeztet a gyerekkori lánclevelekre (ezekkel kapcsolatban nem is olyan rég találtam ki egy játékot). Ennek viszont most tényleg örültem,… Tovább »

Levél a jövőbeli gyermekeimnek

Ahogy felkacagsz, és visszhangzik a szoba, hallom azt is,mikor elalvás előtt még egy kis tejet kérsz. Gondolok arra is, hogyan tudlak majd vigasztalni,édesgetni magamhoz, ha megszidtalak, vissza. Tudod -e már most, hogy mindennél jobban szeretlek?Életem, hogy neked adhattam belőle, anyámnak-apámnak hálás vagyok érte. Gurulhatsz le völgy felé, sajoghat lábad a hegyre fölfelé, én mindig,sosem tévesztelek… Tovább »

Vacsora tipp szarvasgomba imádóknak | Alacsony szénhidrát tartalom

Nem ezek lettek életem legjobb ételfotói, de a vacsora finom lett, és szeretném veled megosztani, hogyan készítheted el. Ez most nem glutén- és laktózmentes, de lehet ügyeskedni helyettesítésekkel. Nem magamnak készítettem, ezért alakult így. Ha valami különlegesre vágysz, de nem szeretnél nagy főzést rendezni, ráadásul diétás, mégis laktató vacsorát szeretnél készíteni, akkor olvass tovább. Hozzávalók Pro… Tovább »

Tippek, hogyan ápold a talpadat + masszázs szalon ajánló

A masszázs, ezen belül is a talp masszírozása jótékony hatással lehet az egészségünkre, immunrendszerünkre, hangulatunkra. A masszázs számomra egy olyan luxus, amit nem szívesen hagynék ki az életemből. Szeretek anyagi lehetőségeimhez mérten mindig valami újat kipróbálni, hiszen nem csak a különböző módszerek, de az adott szalon aurája, a masszőr személyisége is mind-mind mást ad hozzá… Tovább »

Club sandwich recept

Egyszerű club sandwich recept olyan estékre, amikor ennél valami extrábbat, mint egy sonkás toast. Hozzávalók 2 szendvicshez 4 szelet pirított toast kenyér2 réteg jégsaláta2 szelet sült sonka4 szelet sült baconsült csirkemell darabok (fűszerezése: só, bors, vegeta)maasdamer sajt (vagy más, amit szeretsz)kevés ketchupmajonézhamburger vagy barbecue szósz Tálalás pár csepp citromlé rácsöpögtetvezöld vagy fekete olívabogyó a tetejére… Tovább »

Szilágyi Szabolcs: Szereted a tengert?

“Szereted a tengert, melyelcsal mellőlem mindig,mikor hőség tombol?Szeretsz hozzám visszatérni?Szereted hullámait, melyektőlem egyre messzebb ringatnak?Szeretsz hozzám közel lenni?Szereted szikláit, hol megpihennekmessziről jött, fáradt madarak?Szeretsz velem elfáradni?Szereted a kis házakat, melyekfelöltöztetik a partot tarkasággal?Szeretsz mellettem meztelen lenni?Mert ha szereted a tengert:hullámait, szikláit, s a házakat,melyek a pompát adják,engem már ne szeress,hisz szíved minek terhelnéd tovább?Csak emlékezz… Tovább »

Születésnapi köszöntő – tavasz

Fagyos reggelre virradtunk, mindannyian megláttuk, a havas jégesős napok után, a tavasz csintalan arca miránk, komiszul tekintgetett, a virágos kertből elkergetett, de nem feledte, mi dolga van még, mit egy percre mi sem feledhetnénk, hogy napsütést kell hoznia, vele madár dalt és lágy szelet, hogy kik számodra kedvesek, így köszönthessenek: napsütéses szép napot, boldog születésnapot… Tovább »

Anyák napi köszöntő

Szép virágos napra virradtunk, szotyolát s magvakat a madaraknak kiraktuk. Csicsergéssel köszöntöttek ‘jó reggelt’, a Nap a világ legjobb édesanyjáért ma vígan kelt. Boldog Anyák Napját kívánok A.2015 Az igazi társad keresed? Randivonal!... Tovább »

Születésnapra – álmok

Álmok, álmok, álmainkFejünk párnára hajtjuk, hogyfelelevenítsükMit ébren magunk előtt is rejtünkTitkaink akár felfedjük,talán hozzá bátorságotkeresünkÉletünk, életünk, életünkélettel teli lehelet mindvégigcsak úgy lehet Ha ember, ember, emberébren is álmodó, világotmegváltó, lélekben örökké utazóönmagát hűen adóminden porcikájábanébren is álmodó. A.2015 Az igazi társad keresed? Randivonal!... Tovább »

Esküvői jókívánság

Gyermekáldást bőségeset, mint az áradófolyóSzerelmetek sose legyen fogyóA Hold, ha nem is látszik, mosolyotokfényes, csillogóBékétek és hűségetekörökké tartóLegyen, nektek ezt kívánom! A.2015 Az igazi társad keresed? Randivonal!... Tovább »

Esküvőre

Ne feledd, ki volt Ő, ki csendes hajnalon szívedet magához ölelte.Ő áll most melletted, szorítja kezedet,fejedben visszhangzik szívdobogása…Ő az, ki szívedet öleli, és többé nem mozdul mellőled, ki bánatod nevetésre váltja, Ő lesz örökké szíved hű társa. A.2013 Az igazi társad keresed? Randivonal!... Tovább »

5 egyszerű alapszabály a biztonságos laptop használathoz | Légy a hackerek rémálma!

Hihetetlen, de nincs az interneten egyetlen olyan cikk sem, ami nyújtana egy érthető, hasznos, de leginkább konkrét tanácsokkal ellátott összefoglalót arról, hogy mit ne és mit igenis tegyünk számítógépünkkel. Íme a legfontosabb tanácsok, ha ezeket megfogadod, az adataid, a géped és te is biztonságban lesztek. 1. Ágyban-öledben használva mindig egy könyvön (ez a legkézenfekvőbb, de lehet kapni kifejezetten… Tovább »

Hogyan keress masszázs szalont? Tippek + ajánló

Számtalan masszázzsal kapcsolatos élményem után úgy gondoltam, bátorkodhatok tippeket adni a témával kapcsolatban, és ajánlhatok egy budapesti szalont azok számára, akik egy kellemes zugot keresnek a hétköznapi stressztől való elvonulásra, mindezt olyan helyen, ahol nagy vendégszeretettel és korrekt árakkal várják a pihenni vágyókat.  Teljes testmasszázson és egy másik alkalommal talpmasszázson jártam a Buda Massage &… Tovább »

Ha a blogomat papíron vezetném – blogger játék

Játékos elképzelt túra bloggereknek. Képzeld el, hogy a múltban járunk, amikor még nem volt internet hozzáférés. Tegyünk egy képzeletbeli túrát abban a világban, ahol internet nélkül akarsz blogot írni. 🙂 Mi is a lényege a blogolásnak? Írsz egy naplót (sokan elsősorban csak maguknak), amibe mások beleleshetnek. Persze mára ez egy nagyobb műfajjá nőtte ki magát…. Tovább »

Nyár végi pánik? Felejtsd el! | Tippek neked

Már augusztus elején hajlamosak lehetünk arra, hogy pánikba essünk a nyár végének közeledése miatt. Pedig még szeptemberben is sokáig jó idő lehet, és addig rengeteg programmal színesíthetjük a gyorsan száguldó hétköznapokat. Ismerős neked az érzés, hogy elfolyik a szabadidőd?Ebben a személyesebb hangvételű bejegyzésben megosztom veled a trükkömet, amivel enyhítem az ősz-parámat. Remélem hasznodra válik, olvass… Tovább »

Élvezetesebb élet, hatékonyabb munka – Csíkszentmihályi Mihály | Flow

Ez a bejegyzés tulajdonképpen egy könyvajánló is egyben, nem csupán tippekkel szolgál az élvezetesebb életért. Elolvastam ugyanis Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete Flow a mindennapokban című könyvét, ami életem egyik legjobb könyvélménye volt. Nem csak abban segített, hogy a munkámban fejlődhessek, de egy – a tudományos hangvétele ellenére – nagyon könnyen fogyasztható és érdekes olvasmány… Tovább »

5 éves a Krémmánia – interjú Rácz Judittal

Annak apropóján beszélgettünk Judittal (akit a krémmániások Apolkaként is ismernek), hogy ötödik születésnapját ünnepli a Krémmánia, a legnagyobb magyar, szépségápolással foglalkozó online közösség. Örülök és köszönöm, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Biztos vagyok benne, hogy a sok lelkes krémmániázó számára és azok számára is érdekes lesz, akik még nem találkoztak veled és a magyar internet… Tovább »

Tíz hősnő a könyvekből, akiktől tanulhatsz valamit

A Varázsfirka bloggerével készítettem a napokban interjút, bár inkább chat-nek neveztem el. Akkor megbeszéltük, hogy a régóta tervezett vendégposztját megírja a blogomra könyves témában, mivel erről blogol. Illetve már egy könyvet is írt, ami most Ti is letölthettek ingyenesen. (link alább) “Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem… Tovább »

Blogger chat a Varázsfirka bloggerével

A bejegyzés frissült! Nóra könyve februártól lesz újra elérhető. A linket, ahol megvásárolható lesz, közölni fogom! A Varázsfirka bloggerével, Nórával beszélgettem nemrég. Most, hogy végeztél a vizsgáiddal, felszabadultabban veted bele magadat a blogolásba? N: Persze! Már fizika jelei voltak a vizsgaundornak! 😀 Akkor most már sort keríthetünk a vendégposztra is, amit a Pink Dust-ra írnál…. Tovább »

Vallatószék: Pink Dust – Varázsdoboz

A Vallatószék egy olyan sorozat a Cafeblogon, mely által minden héten más-más bloggerrel ismerkedhetünk meg. Szeretném bemutatni nektek Kingát, a Varázsdoboz blog szerzőjét. Ha jól láttam a bejegyzések alapján, egyidős a blogunk. 🙂 Mit teszel a varázsdobozba, és mi, olvasók mit vehetünk ki belőle? – A blogom lényegében az én személyiségemet, céljaimat tükrözi. Már gyerekként is törekedtem… Tovább »

6 dolog, amit az apámtól tudok | Apák napjára

Az édesapám olyan ember, akitől és akiről tanultaknak nem elég egy bejegyzés, mivel nem az az egyszavas-fajta apuka, de nem önéletrajzi regényt szeretnék most írni róla, hanem egy rövid bejegyzést, ami nektek is hasznos, érdekes lehet. Emellett szeretném meglepni őt valami kedvessel Apák napjára. Tehát 6 fontos dolog következik, amit apától tanultam. 1. Egy életed… Tovább »

Lolly makeup and beauty – interjú a bloggerrel

“Nekem fontos, hogy tényleg az őszinte véleményemet írhassam meg. És az olvasók is ezt várják el.”Vanda egy vidám és szókimondó bloggerina, akitől minden szépségújdonságról azonnal értesülök. Nagyon szeretem a blogját, ezért felkértem egy interjúra! Olvassátok szeretettel, és ha még nem ismertétek őt, látogassatok el az oldalára! Mire eljutottam odáig, hogy felkészüljek az interjúra, már egy… Tovább »

15 sütemény, amiről nem hinnéd, hogy gluténmentes

Glutén nélkül sütni valóban nem egyszerű, és a tapasztalatlanoknak nem is olcsó mulatság, mert először még nem tudja magától senki, mit és hol érdemes megvenni, illetve mit érdemes házilag helyettesíteni.Vannak azonban tapasztalt és ügyes gluténmentes sütemény-gyárosok, akiket mostanában ismertem meg (eddig sajnos csak online), és csodaszép és pont olyan ízletes nyalánkságokat készítenek gluténmentesen, mintha a sikér… Tovább »

5 tipp, hogyan szabadítsd fel önmagad!

Ismét egy személyes jellegű bejegyzésnek jött el az ideje. Azért tartom fontosnak, hogy leírjam a példámat, mert mások butaságát látva sokszor eszmélünk a sajátunkra. Ébredjetek magatokra, felszabadító érzés lesz! 1. Engedd felszínre törni vágyaidat és kívánságaidat!Természetesen nem bűnre csábítanálak. Ha azt is sulykolták beléd vagy az volt a tapasztalatod, hogy nem tudsz festeni, attól még… Tovább »

Búcsúzóul neked

Megálltunk a híd két végében, és én csak néztem, vajon honnan jöttél? Mi járhat a fejedben? Egy pillanatig elgyötörten, félénken néztelek, majd a bátorság szele és egy nyitott szív meglökött, hozzád indultam. Kiáltottam feléd, hogy hangom előbbi találkozást ígérjen. Te zsenge mosollyal arcodon üdvözöltél.Már ismerlek én, együtt megyünk át a hídon sokszor. Napjaimban üde színfolt, nyitott… Tovább »

Nagymamám zserbója

Drága nagyikám érti, mi az, hogy blogot írok, és megengedi, hogy feltöltsem ide az ő évtizedek óta bevált receptjét, amit szerintem csukott szemmel is meg tudna sütni.Én most egy darabig nem ehetek diót, márpedig ebben nem kevés rejlik, de úgy gondoltam, lenne köztetek, aki örülne egy hagyományos receptnek. Egy kicsit később pedig elkészítem gluténmentes változatban…. Tovább »

3 beauty termék, ami rabul ejtett

Szeretem a praktikus és tartós dolgokat, a szépségápolási termékeknél is előnyben részesítem az ilyesmit. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül, ezért hoztam nektek 3 olyan szépségápolási terméket, ami legalább a nyárra, de szerintem hosszabb időre is ki fogja egészíteni a kedvenceim listáját. 1. Imádom, ha egy rúzs tartós, nem szeretem folyton ellenőrizgetni, újrakenni, ráadásul folyamatosan iszogatok… Tovább »

Jóságszalon, Papp Diána Könyvajánló és interjú! A hajadat lerakod, de ezt biztos nem.

“Lili még főiskolás évei alatt ismerte meg a nála jóval idősebb Pétert, aki tapasztalatával, kifinomult ízlésével és befolyásos barátaival egyből lenyűgözte a lányt. A tanár-diák barátságból előbb szerelem, majd összeköltözés lett, így az álompár látszólag a tehetősek gondtalan és irigylésre méltó életét éli egy budai villában. Lili számára azonban az aranykalitka valóságos börtön, ahonnan alkalmi… Tovább »

Cukrász iskolától a La Femme-ig – Veronika sütiországa

Álmaival és azok lépésről lépésre történő megvalósításával a La femme – 50 tehetséges magyar fiatal csapatáig jutott. Magyarné Fekete Veronika, most már a Tortadíszítés Magazin rovatvezetője, édes álmokat dédelgetett. Álmainak megvalósulása pedig nem váratott sokáig magára.  “…mindig minden helyzetben önmagam adom, még akkor is, ha ez egyes embereknek nem tetszik és megosztom a tömeget.” Egy cukrász,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!