Pink Dust blog

Veszélyes és gyönyörű – ZMIJA ékszerek

Nem zárhatom le az évet úgy, hogy nem mutatok meg nektek, kedves olvasóimnak még legalább egy igazán káprázatos kiegészítőkkel foglalkozó márkát, melynek termékeit viselve nem csak hétköznap, de ünnepeken is tündökölhettek. Régóta szerettem volna bemutatni nektek a ZMIJA márkát, és most volt időnk is az egyik tervezőjével, tulajdonosával, Kriston Petrával egy hosszabb beszélgetésre. Szeretném bemutatni nektek a ZMIJA kiegészítőket!
 
Mit lehet tudni a Zmija születésének pillanatáról? Mi járt a teremtők fejében, mit súgott a szívük? 
Igazából már nagyon régóta foglalkoztatott minket az alkotási vágy, hogy valami olyat teremtsünk, ami sokaknak elnyeri a tetszését, és amivel megmutathatjuk azt, hogy kik is vagyunk mi valójában. Vera és én is mindig is szerettünk valami kézműves dologgal babrálni, de valahogy mindig a gyöngy akadt végül a kezünkbe. Innen jött az ötlet, hogy keressük meg azt a formát, fazont amivel a gyöngy is egy mindennap hordható, elegáns, de mégis divatos ékszerré tud válni.
 
Sok fiatalnak inspirációt, biztatást jelent, ha hozzájuk hasonló fiatalokról olvashatnak, akik már nekiláttak álmaik megvalósításának. Milyen titkot árulnál el nekik, ha azt szeretnék tudni, milyen lépések megtétele szükséges a vágyálmok valósággá formálásához? 
Mindennek az alapja az, hogy az emberben meg legyen a tenni akarás, hogy valami nagyot alkosson, és hogy el akarja érni az álmait, de mégis meg legyen benne az alázat az úton a nagyok irányába. Tökéletes recept nincs, de ha valaki beleteszi a megvalósításba szívét-lelkét, és nem sajnálja az idejét és energiáját, bármit meg lehet valósítani. Legalábbis nekünk ez az, ami segített.
 
Milyen akadályokkal találkoztál, ha voltak ilyenek, amelyek megakasztottak a márka felépítésében vagy egyáltalán a munka megkezdésében a kezdetekkor? Mit tehet valaki, ha a saját félelmei maguk az akadályok? 
Az akadályok jól látod, legtöbbször az ember saját félelmeiből adódnak. Biztos jó az elképzelés? Szeretni fogják az emberek? Mi van, ha valaki keresztbe akar tenni? Biztos meg fogom tudni csinálni?
Sok olyan kérdés, amik alapvetően a kishitűségből adódnak, de ezeket le kell küzdeni, és bele kell fogni. Lehet, hogy elbukik az ember az első pár szárnypróbálgatásnál, de akkor sem szabad feladni! Mindenből le kell vonni a tanulságot, a tapasztalatokat, és fejlődni.
 
Kicsit a személyes vizekről elevezve szeretnék rátérni a ZMIJÁRA mint márkára. Hogyan tudnád összefoglalni a mondanivalóját, mi az az üzenet, amit szeretnétek átadni a gyönyörű alkotásaitokon keresztül? 
Az igazat megvallva nincs valami nagy és magasztos üzenet a ZMIJA mögött. Egészen egyszerűen szerettünk volna valami szépet és maradandót alkotni a saját erőnkből, a saját elképzeléseinkből. Alapvetően éppen önmegvalósítunk 🙂 
 
Milyen terveitek vannak a közeljövőre vonatkozóan? A madárkák csiripeltek valami nagy dobásról…  
Nem kell túl nagy dologra gondolni, igazából ennek számomra van nagyobb jelentősége. Nyáron a párom megkérte a kezem 🙂 Már eddig is mozgatta a fantáziámat az esküvői divat, most már apropója is akadt annak, hogy megpróbálkozzak egy esküvői, prémium, elegáns, mégis visszafogott szett elkészítésével. Így született meg a ZMIJA Bride, amit nemrég Kaunitz Tomi barátommal és Fábián Évi sminkmesterrel rajtam fotóztunk be.
 
Kérlek, mutasd meg a blog olvasóinak, hogy melyik ékszeretek a személyes kedvenced, vagy melyikhez fűződik valamilyen emléked? 
Az egyik szett pont azért is, mert személyes emlékek, érzések fűződnek hozzá, az előbb említett menyasszonyi összeállítás, amihez hónapokig keresgéltem a megfelelő gyöngyöket.

10847964_373344626160456_8980634757612608813_n
 
A másik nagy kedvencem pedig a türkiz-réz összeállítás, mert Ő volt az első ZMIJA. 
 
10471050_300596070101979_6014122077119226299_n
 
De az igazat megvallva az összeset imádom. Mindegyiket másért. A sok kis részletben mindig találok valami olyan apró szépséget, amit a többiben nem. Már most gyűjtögetem a szebbnél szebb és különlegesebb alapanyagokat az újabb kis kincsekhez. Azt hiszem, a két ünnep között neki is ugrok, hogy valami újat mutassak a ZMIJA rajongóknak.
 
10850737_10204548035674216_1928913242_n

kép innen: pinterest

Majdnem elfelejtettem, pedig ez nagyon izgatja a fantáziámat, mióta megismertem a márkát. Honnan származik a ZMIJA név? 

A zmija szláv nyelven kígyót jelent.
 
Ez meglepő, teljesen másra gondoltam volna magamtól… Miért a kígyó, mit jelent számodra? 
A macska mellett ez a másik kedvenc állatom, közel áll hozzám… A kígyók titokzatosak, gyönyörűek és veszélyesek. A pikkelyeik pedig olyanok, mint az ékszerek gyöngyei, szóval adott a kapcsolódási pont.
 
Így már értem! 
Izgatottan várom az újabb szépségeket a többi rajongóval együtt! Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert és örömteli alkotó pillanatokat kívánok nektek!
Az esküvőhöz és a házassághoz pedig szeretetet, kitartást, vidám és őszinte együtt töltött időt kívánok nektek!
 
10711135_353157714845814_2225961044638389330_n
 
10660187_350863701741882_8045383066742798725_n
 
1381896_359061590922093_3477165540483330118_n
 
10410262_340386496122936_1263783992373208740_n (1)
 
Fotók: Kaunitz Tamás, Bolega Nikolett, Juhász Péter
MUA: Nagy Júlia, Gálné Török Boglárka, Fábián Évi
 
 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!