A Varázsfirka bloggerével készítettem a napokban interjút, bár inkább chat-nek neveztem el. Akkor megbeszéltük, hogy a régóta tervezett vendégposztját megírja a blogomra könyves témában, mivel erről blogol. Illetve már egy könyvet is írt, ami most Ti is letölthettek ingyenesen. (link alább)
“Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!” – tudjátok, kitől származik az idézet? Lentebb kiderül. 🙂
Jó olvasást kívánunk!
***
Elképesztően erősek, irigyelésre méltóan szépek és fantasztikusan okosak. Hiába fikció, azért vannak olyan női könyves karakterek, akiktől tanulhatunk. Bemutatok tíz hősnőt, akiknek érdemes ellesni néhány tulajdonságát.
1. Scarlett O’Hara (Elfújta a szél)
Bár Scarlett néha igazi hisztérika, azért azt nem vitathatjuk, hogy a háború és a szerelem fájdalmait,veszteségeit egyaránt keményen álló törékeny hölgy nemcsak gyönyörű, de rendkívül okos és szilárd jellem.
“Olyan asszonynak látszott, aki körül viharok dúlhatnak, de a lelkét meg sem érintheti semmi.”
2. Hermione Granger (Harry Potter kötetek)
Biztos sokakat bosszantott Hermione tudálékossága, de ahogy a történet haladt előre és egyre idősebbek lettek a szereplők, lexikális tudása már nem csak hasznosnak bizonyult, hanem egyfajta biztonságérzetet is adott a szereplők számára, hiszen egy jó gondolat egy-egy sorsdöntő pillanatban életmentő lehet.
“– Lupin nagyon jó tanár – szólt elismerően Hermione. – Csak azt sajnálom, hogy én nem állhattam ki a mumus ellen.
– Neked milyen alakban jelent volna meg? – kérdezte vigyorogva Ron. – Fogadnék, hogy mint egy dolgozat, amire tízből csak kilenc pontot kaptál!”
Ezt lesd el tőle: szorgalom
3. Hazel Grace (Csillagjainkban a hiba)
Először bezárkózott, mert azt hitte, a betegsége mindenkit eltaszít tőle, de aztán rájött, hogy csak meg kell nyílnia, mely által nem csak számára, de másnak is kijut a valódi boldogságból.
“- Ha azt akarod, hogy tizenéves legyek, ne küldj a támaszcsoportba. Vegyél nekem egy hamis személyit, hogy bárba járhassak, vodkát ihassak és füvezhessek.
– Először is nem szeretsz füvezni!
– Nézd, ezt akkor tudhatom meg, ha szerzel nekem egy hamis személyit.”
Ezt lesd el tőle: bátorság
4. Bridget Jones (Bridget Jones naplója)
Attól még, hogy nem tökéletes az alakod, és esetlen különc vagy, nem hétköznapi humorérzékkel, tundra bugyival, ugyanolyan értékes vagy. Vagy még jobban, akinek egy Mr. Darcy sem tud ellenállni, sem hóban sem fagyban!
“A bölcsek azt mondanák, hogy Daniel szeressen olyannak, amilyen vagyok, ám én a Cosmopolitan-kultúra gyermeke vagyok, akit idegbajossá tettek a szupermodellek és a túl sok vetélkedő, mert tudom, hogy se testem, se lelkem nem ütné meg a mércét, ha szabadjára hagynám őket. Nem bírom a gyűrődést! Lemondom a randit, és itthon töltöm az estét, fánkot fogok enni letojásozott kardigánban.”
Ezt lesd el tőle: eredetiség
5. Lisbeth Salander (A tetovált lány)
Egész életében mások akarták irányítani, de ennek ellenére ő csendes és jószándékú maradt. Hiába ítélték meg a külseje alapján, ő soha nem tette ezt senkivel.
“– Na és mikor van a születésnapod?
– Walpurgis-éj, április 30. – felelte Lisbeth – elég jól illik rám, nem? Olyankor seprűnyelet kapok a lábam közé, és úgy röpködök mindenfelé.”
Ezt lesd el tőle: jóindulat
6. Katniss Everdeen (Az éhezők viadala)
Mindegy honnan jössz, bárki életére nagy hatással lehetsz, ha hiszel magadban és abban az útban, amit neked szánt a sors!
“Mindenki emlékezni fog ránk. Az emberek megjegyzik az arcomat, és a nevemet. Katniss. A lány, aki lángra lobbant.”
Ezt lesd el tőle: töretlen hit
7. Jane Eyre (Jane Eyre)
A jelentéktelen külső tehetséget, szenvedélyt, tisztességet és feltétel nélküli szeretetet rejthet, ezért mindig megéri hűnek lenni önmagunkhoz és ezáltal másokhoz.
“Magához hasonló nővel soha nem találkoztam, Jane. Maga a kedvemet keresi, mégis uralkodik rajtam: amikor úgy látszik, szelíden meghajlik akaratom előtt, tulajdonképpen fölém kerekedik. Elhiteti velem, hogy az ujjam köré csavarhatom, mint valami puha selyemfonalat, és ugyanakkor megremeg a szívem, ha csak rám néz. Menthetetlenül meghódított, és még soha, egyetlen hódításom sem tett olyan boldoggá, mint az, hogy a maga rabszolgája lettem.”
Ezt lesd el tőle: hűség
8. Anna Karenina (Anna Karenina)
Egy igazi nő, nem hajlandó megbékélni a környezetében uralkodó képmutatással, szennyel és kegyetlenséggel, és a legvégsőkig kitart ebben az elhatározásában, még akkor is ha minden veszni látszik.
“Badarság, hogy amit a múlt meg nem enged, az élet sem engedi meg. Azon kell törnöm magam, hogy helyesebben, minél helyesebben éljek.”
Ezt lesd el tőle: erő
9. Tess Durbeyfield (Egy tiszta nő)
Bármi is történjék velünk, mindig érdemes megőrizni tiszta lelkünk ártatlan fényét, mert csak ezen keresztül láthatjuk másokét is nemesnek, még azokét is, akik azt gondolják elvesztették lelkük eme képességét.
“Elég az hozzá, hogy a jelen esetben, miként milliónyi és milliónyi más esetben, nem egy tökéletes egésznek a két fele találkozott a tökéletes pillanatban; a hiányzó kiegészítő rész a másiktól függetlenül jár-kelt a földön, tompán és értelmetlenül, míg csak nagy későn meg nem jött az ideje. Ebből a félszeg késedelemből pedig fájdalmak, csalódások, megrázkódtatások, katasztrófák születtek, és különlegest is felülmúló sorsok.”
Ezt lesd el tőle: nemesség
10. Coco Chanel
Az inspiráció nagyasszonya. A sorozat egyetlen kakukktojása, vagy mégsem? Bár ő nem könyvbéli női karakter, lássuk mit tanulhatunk tőle:
büszkeség, szorgalom, bátorság, eredetiség, jóindulat, töretlen hit, hűség, erő, nemesség, függetlenség…
Ha nem élt volna, biztosan regényhős lett volna. Olyannyira, hogy nem is tudtam eldönteni, melyik idézettel lehetne Őt a leginkább kifejezni, ezért ezt Rátok bíztam. Minden Nő azzal az egyel tudja Őt a legjobban jellemezni, amelyikkel önmagát is.
“Ha szárnyak nélkül születtél, ne akadályozd semmivel, hogy kinőjenek… Kelj föl korán, dolgozz keményen. Nem fog megártani: a fejed dolgozik, a tested tevékeny.”
“Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.”
“Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!”
“Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam, én nem gondolok rátok egyáltalán!”
“Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!”
“40 után már senki sem fiatal, de ellenállhatatlan élete végéig maradhat!”
***
Remélem, tetszett nektek Nóra összeállítása, és kedvet kaptatok hozzá, hogy (újra) elolvassátok ezeket a könyveket. Chanel életét is sok könyvben feldolgozták már, érdemes rákeresni.
A Varázsfirka blogot ide kattintva érhetitek el.
Nóra könyvét innen tölthetitek le.
Nórával készült interjúmat pedig ide kattintva olvashatjátok el.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: