Tóth Vivien: Az árvák könyvajánló | Fiatalok. Függők. Elveszettek.

Az a megtiszteltetés ért, hogy egy fiatal írónő, Tóth Vivien kért meg, írjak véleményt újonnan megjelenő könyvéről, melynek címe: Az árvák. A történet nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert fiatalokról szól, és egy olyan világba repít, amelyet szerencsére nekem sosem kellett átélnem. Tágítja azonban a látókört, növeli az empátiát olyan emberek felé is, akik mások, mint mi magunk. A könyv szerkezete is különleges, nagyon megfogott, de erről most nem árulok el többet. Nagyon ajánlom azoknak, akik esetleg úgy gondolják, hogy az a világ, amiről nincs tudomásuk, az nem létezhet. Ajánlom minden szülőnek, aki beszélget a csemetéjével, és annak is, aki nem. Nem lesz könnyű olvasmány szerintem, de bánnám, ha nem vált volna részemmé ez a történet is, érezhetően élő karaktereivel együtt.

Hangulatfokozónak Vivien dalválasztása, ami átadja a könyv hangulatát.

A történetem három átlagos fiatalról szól. Iskolába járnak, sportolnak és élik a tinédzserek mindennapi életét. Szofi tipikus elit lány; szőke, modell alkat, amihez jókora magabiztosság párosul. Titokzatos lelkivilágát csak a szerelme, a sztársportoló Bence tudja megfejteni. Artúr előtt pedig fantasztikus üzletemberi karrier vár a szülei szerint. Mégis, ha kicsit közelebbről szemügyre vesszük őket, akkor rájövünk, hogy a tökéletesnek tűnő külső, három sötét lelket takar. Gyerekkorukban elhanyagolták őket, így már korán meg kellett tanulniuk, hogy hogyan állják meg egyedül a helyüket a nagyvilágban. Szenvedélybetegek lettek. Függők. És mit tapasztalsz, ahogy egyre tovább lapozol a könyvben? Bizonytalanságot, félelmet, feketeséget. Könyvemben arra akarom felhívni a figyelmet, hogy mindenkinek van valamilyen démona, függősége, szenvedélye, amit ha túlzásba visz, vagy nem vigyáz eléggé, akkor a vesztét is okozhatja. Mindenki máshogy dolgozza fel a mindennapi sérelmeket. Ez a könyv azoknak szól, akik minden nap úgy kelnek fel, és alszanak el, hogy azt érzik, senki sincs mellettük. Ezt a könyvet az árváknak írtam.

Vannak helyzetek, melyekben szerintem nem haladt olyan egyértelmű és érthető síkon a cselekmény. Néhol azt se tudja az olvasó, épp fiú -e vagy lány? Hozok erre egy példát: Artúr és Szofi otthon, kettesben próbálnak ki egy új szert. Csak fejezettekkel később esett le nekem, valójában mit jelentett a jelenet a harcos tigrissel és harapásokkal. 
Olvasóként úgy érzékeltem, hogy kevésbé maguk a karakterek állnak a történeted középpontjában, mint inkább az a sötét – ahogy te is nevezted – fekete hangulat. Úgy fogalmaznék, hogy nekem végig fojtott, levegőtlen volt a hangulat, és annak ellenére, hogy kifejezetten Szofit ismerhettem meg rejtélyes személyként, valójában mindhárom karakternél megbújt a sorok között, hogy nem tudom, mire készül, mit fog lépni.

V: Örülök, hogy átjött neked ez a sötét hangulat, mert ez volt a célom! Nem akartam, hogy az olvasó arra fókuszáljon, hogy mit és mennyit fogyasztanak a szereplők, hanem a motivációjukra. Fontos volt még az is, hogy ugyanúgy “borzongjanak”, zavartak legyenek az olvasók, hogy átmenjen, hogy mit éreztek a szereplők. Szerintem ezzel sokan jobban meg fogják érteni a lelki sérülteket.

Vajon megszoktam a végére a trágár beszédet, vagy tényleg csak indításkor volt ennyire sok belőle? Nem éreztem öncélúnak egyébként, teljesen illik a karakterekhez és a közegükhöz.

V: Valóban, az elején én is sokalltam, vettem is ki belőle jó párat, de mint a fülszövegben említettem, nem akartam semmin se szépíteni – mert ha egy tizenéves indulatos, akkor még így fejezi ki magát. 🙂 Artúr karaktere káromkodik a legtöbbet, nála nagy hatással volt rám Jordan Belfort a Wall Street farkasából. Hasonló figurák.

Bálint, akit a hármas fogat avat be, mit jelképez a történetben?

V: Bálint egy áldozat, és Artúr legnagyobb démona is. Talán ő a legpozitívabb személy az egész könyvben, ez szándékos is volt. Egyfajta angyal figura. És bár nagyon jó ember, nála is szerettem volna érzékeltetni, hogy neki is vannak rossz, félő gondolatai, ő is hibázott. Ezekkel a tulajdonságokkal nem azt akarom elérni, hogy az emberek belássák, hogy mindenkiben van valami rossz, hanem, hogy ezeket el kell fogadnunk. 

Ilyen kényes témában, mint a drogfogyasztás, adódik a kérdés, hogyan hoztad össze az információk, tudástár összegyűjtését?

V: Minden ember környezetében van olyan ember, aki rendszeres fogyasztó, ha nincs, akkor az ismerősének az ismerőse az. Ma már tényleg rengeteg olyan forrás van, ahonnan képet kaphatunk erről a világról, az érzésekről, amiket ezek a szerek kiváltanak. Én például interneten néztem utána a pontos mellékhatásoknak. Viszont amikor írok, akkor olyan meditatív, elvont állapotba kerülök, amiben teljesen felveszem a karakterek viselkedését, az ő fejükkel gondolkozom akár napokig, így gondolhatta sok mindenki azt, hogy épp most jöttem ki a rehabról. Pedig nem. 🙂 

VIGYÁZAT, SPOILER KÖVETKEZIK!

Csak hallomásból vagyok tisztában vele, hogyan zajlik a drogfüggők élete. Újság cikkekben, tv műsorokban, számtalan helyen találkozhat ezzel az ember, akár szeretne, akár nem. Így kívülállóként, hozzá nem értőként azonban csak egy dolgot hiányoltam a történet ezen eleméből, nevezetesen, hogy nem mutatkozott meg, milyen rövid- és hosszútávú következményekkel kell számolnia ezeknek a fiataloknak szokásuk miatt. Igaz, Artúrt egyszer megérintette a halál szele, ő azonban hozott magával egy alapból nehéz sorsot a betegségével.

A hosszútávú hatásokat a két másik szereplőnél azért nem érzékeltettem annyira, mert Artúr az, akit függőnek mondanék, Szofiékat alkalmi fogyasztónak titulálnám – a heti adag ellenére. Náluk inkább a lelkivilágra mentem rá. Szofinál a depresszió és önpusztítás (nem drogokkal) nagyobb démon.

Meglepő számomra a történet vége, de miután már megemésztettem magamban, arra jutottam, hogy kellően életszagú ahhoz, hogy ne várhassak tőle maradéktalan happy end-et. Mit gondolsz, a célközönség igényelné ezt? 

V: Artúrnál mindenképp meg akartam tartani a bűn és bűnhődés motívumát. Véleményem szerint várni fogják, hogy Artúr “megtér”, mivel a vége felé már teljesen úgy viselkedik, mintha kicserélték volna. Én is azt kívántam volna neki külső szemmel, hogy hadd élje tovább a fiatalok normális életét. De úgy érzem, akkor lezáratlan lett volna a története. De ki tudja, lehet, hogy időközben Artúrnak hazajöttek a szülei, és mégsem halt meg?! 🙂

Vivien szerzői Facebook oldalát ide kattintva találod meg.

Ha kedvet kaptál a könyv elolvasásához, ide kattintva tudod megrendelni.

Számomra ilyen hangulatú volt a könyv:

 A könyvért köszönetet mondok a szerzőnek, Tóth Viviennek.