Mindenki 12 hangból játszik, rajtunk áll, mit hozunk ki belőle – beszélgetés Pécsi Balázs bárzongoristával

Kóstolj bele a kávé világába! címmel az Allee Bevásárlóközpont egy teljes hónapot szentel a kávézás kultúrájának. Ez idő alatt bepillantást nyerhetünk a kávékészítés történetébe, érdekességeket tudhatunk meg magáról a cserjékről, illetve megismerhetjük a fogyasztásának hagyományait. A kiállítás kuriózuma az Átriumban felállított békebeli kávéház díszlete, ahol kuplédalok kíséretében kóstolhatjuk végig a kávékülönlegességeket, miközben a zongoraszó vidám és szomorú sorsokat vetít a szemünk elé.

Ennek apropójából beszélgettünk Pécsi Balázs bárzongoristával egy úgymond letűnt kor mostanra méltánytalanul elhanyagolt művészetéről. – Viv, a Beülős bloggerének vendégposztja következik

Miért lett bárzongorista?

A hangulat miatt. Egy komolyzenésznek, előadóművésznek saját elképzelése van a világról. Ezt szeretné átadni, ebbe a világba szeretné magával ragadni a hallgatóságát. Azt akarja, hogy a művészete által legyenek többek. Addig a bárzongorista megpróbálja elkapni a hely hangulatát, ráhangolódni a közönsége kedélyállapotára, és együtt létrehozni egy zenés estet. Ha egy zongoraművész fellép valahol, kialakult programja van; megvan a programfüzetében, hogy aznap este Brahms, Chopin és Liszt darabokat fog játszani. Ugye, én nem is játszom ilyeneket, de addig nem is sejtem, hogy milyen műveket fogok aznap zongorázni, míg le nem ülök a zongora mögé. Mert nekem nem az a dolgom. Az én dolgom, hogy a közönségre figyeljek: ők miket szeretnének hallani. Sokáig dolgoztam hajókon, ahol többször kértek minket, zongoristákat, hogy csináljunk tematikus estéket, határozzuk meg előre, mit játszunk. De ez egy bárzongoristától lehetetlen kérés, mert előre sosem tudjuk, mire is lesz vevő éppen akkor a közönség. Nem tudhatom, hogy szomorú hangulatban vannak-e, vagy éppen vidámak, milyen a hely atmoszférája. Minden ettől függ.

Hatalmas repertoárral rendelkezik. A közönség kérésére Edith Piaftól kezdve Frank Sinatrán át Queen számokig mindent játszott, még a gyerekeknek az Oroszlánkirály dalai is felcsendültek, de örökzöld operettslágereket is hallhattunk. Mi az Ön kedvenc zenéje?

Valóban mindent kérnek, éppen ezért, amikor megkérdezik tőlem, hogy mi a kedvencem, akkor mindig a következő történetet mesélem el: az unokatestvérem a lóversenynél dolgozik, s egyszer rákérdezett a kedvencemre. Azt feleltem, hogy nekem olyanom már nincs. Mire azt mondta, hogy na, pont olyan vagyok, mint a zsokék. Minél régebb óta lovagolnak, annál inkább utálják a lovakat. Nos, én nem utálom a zongorázást, de már régen nincs kedvencem. Mindig van olyan, amit szívesebben játszom, majd idővel változik.

Azért akad olyan, amire nemet mond?

Persze! Vagyis… Erre szokta tanult bárzongorista barátom mondani, hogy nincs az a pénz, azaz, hogy van! Mindent eljátszunk, amit a kedves vendég kér. Ahogy a tanáromtól egyszer hallottam: ez nagyon drága dal lesz, de azért, ha nagyon muszáj, ha megfizetik, hát legyen. Egy másik kollégám szerint mindenki ugyanabból a 12 hangból dolgozik. Az, hogy mit hozunk ki belőle, az rajtunk áll.

Észrevettem, hogy különböző átiratokat játszott. Mennyire változtathatnak ilyenkor az eredeti művön, ütemén?

Egy bárzongorista sosem kottahűen játszik, maximum a kisebb komolyzenei darabokat. Én kivételesen sokat játszom kottából. Ebben a kérdésben mindenkinek más a meglátása. A nagy öregek fejből játszottak mindent. Ma már a digitális technikának köszönhetően egy bőröndnyi kotta van a tabletemen. Ezekbe, a könnyűzenei kottákba, csak a dallam van beírva, sokszor a harmónia sincs. Amikor elkezdünk játszani, akkor rá kell éreznünk, hogy mi is az tulajdonképpen. Ha előre be is van harmonizálva, akkor is nyugodtan változtathatunk rajta. Ez zeneelméleti kérdés. Például ma az elején nagyon gyorsan játszottam mindent. Valószínűleg azért, mert fáztam egy kicsit, illetve itt pörgősebb a légkör: leülnek az emberek, tovább mennek, tehát így nem is játszottam most improvizatív részeket, csak maguknak a számoknak a gyökereit, töveit; azokat is az elején gyorsan, hogy minél előbb túl legyek rajtuk, mert kérték a következőt, meg a következőt. Egy kicsit futószalagszerű volt. A bárban azért másabb. Ott több idő jut egy számra. Attól függően, milyen ötletem van éppen.

Rendezvényeken, fesztiválokon szokott fellépni. Van állandó hely, ahol hallhatjuk?

Jelenleg nincs. Volt egy, de onnan is kitették a zongorát. Pedig szeretik, igénylik az emberek, viszont mostanság nem divat, mert anyagi terhet ró a helyre. Egyszerűbb és olcsóbb berakni egy CD-t, mint megfizetni egy bárzongoristát.

Dani, a hűséges németjuhásza most is itt fekszik a lábainál. Mindig elkíséri az előadásokra?

Igen, zenészkutya. Szoktam kompromisszumot kötni, de igyekszem olyan helyekre menni, ahová vihetem. Egyébként is nagyon szeretem az állatokat, különösen a német juhászkutyákat.

Többször olvashattuk, hogy nagy környezetvédő…

Leginkább embervédő vagyok, és az embernek muszáj, hogy a környezete rendben legyen. Nekünk nem jó, ha tönkre tesszük. Van az a vicc, hogy két bolygó beszélget. Azt mondja az egyik: – de rosszul nézel ki! Mire a másik: – ne is mondd, emberem van. És valóban így van! Ez a bolygó pikk-pakk ki fog minket nyírni, ha mi nem törődünk vele. Nem csak globális mértékben, hanem lokálisan is. Nem jó ott lenni, ahol nincs elég fa, állat, növény. Az olyan, mintha börtönben élnénk. A természet hozzá tartozik az élhető élvezethez.

Ha már itt vagyunk, megkérdezhetem, melyik a kedvenc kávéja?

Szégyen, gyalázat, de nem kávézom. Ha nagyon ritkán, olyankor mondjuk egy finom olasz kávét iszok.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Viv, Beülős

Pécsi Balázs elérhetősége : pecsibalazs.hu

Játssz velünk! Egy kávés képpel és rövid történeteddel kávés és édes ajándékokat nyerhetsz. Az Instagramra is feltöltheted a képet ‪#‎azenkavesztorim‬ hashtaggel